2012. március 1., csütörtök

Szoftvertesztelő Verseny - Tesztelni Jó!

A Masterfield oktatóközpont jóvoltából megrendezésre került az első magyarországi szoftvertesztelő verseny, amelyre korhatár nélkül bárki benevezhetett. A kezdeményezés a maga nemében egyedülálló, ugyanis szoftver teszteléses verseny Magyarországon eddig még nem volt!

Mivel mindig is szerettem versenyezni (korábban pl. részt vettem az IBM48 programozó bajnokságon valamint a legjobb Java fejlesztő versenyen is) úgy gondoltam, itt a remek alkalom hogy szoftvertesztelésből is kipróbáljam magam! Habár tesztelőként hivatalosan még nem dolgoztam, a fejlesztés mellett sokszor mégis lehetőségem nyílt a funkcionális, terheléses vagy éppen a felületi tesztelésre, így ezt a versenyt nem hagyhattam ki! :)

A tesztelő verseny egy online előselejtezővel indult, ahol is 10 alkalommal heti rendszerességgel kaptunk egy-egy teszteléshez kapcsolódó feladatot. Ami talán a legjobban tetszett, hogy a feladatok sokrétűek voltak, többek között: specifikáció felülvizsgálat, statikus kód ellenőrzés, hibajelentés készítése, dinamikus tesztelés, felületi teszt automatizálás, terheléses tesztelés, biztonsági tesztelés.


A versenyre közel 300-an regisztráltak, ebből 100-an kezdtek neki a versenynek és kb. 50 versenyző volt aki komolyan végig is csinálta a feladatokat. Az elődöntő után a legjobb 20 versenyző jutott be az élő döntőbe! A döntő a MasterField oktatóközpontban került lebonyolításra, ahol is 4 egymásra épülő feladatot kellett megoldani 3 óra mínusz az elődöntőn elért helyezés * 1 perc  alatt! 

A díjkiosztó a Danubius Health Spa Resort Helia hotelben került megrendezésre és a véleményem szerint kifejezetten jóra sikerült. Ezúton is köszi a szervezőknek! Remek volt a hangulat, megismerkedtem néhány hivatásos szoftvertesztelővel és személyesen is találkozhattam a tesztelés a gyakorlatban magazin szerkesztőivel.

Az online fordulós eredményem alapján bekerültem a legjobb 20 szoftvertesztelő közé, a döntőn pedig a 15. helyen végeztem. Az eredménynek nagyon örültem, hasznos volt összemérni a tesztelési jártasságomat néhány hivatásos szoftvertesztelővel! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.